Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Watching and „Lisztening" | Budapesti Metropolitan Egyetem

Watching and „Lisztening"

Október 22-én – szombaton - élő stúdióbeszélgetésekkel, filmvetítéssel és koncertekkel tiszteleg a Magyar Televízió Liszt Ferenc születésének 200 évfordulója előtt.

Ha valaki lemaradt volna a Média design szakos hallgatók művéről, az most megnézheti az m1 archívumában ITT 18 perc 35 másodperctől.
A délelőtt 10 órától kezdődő műsor témája: „Liszt Ferenc a szupersztár” (korának felkapott művésze)

Abonyi Márta, Andristyák Marcell, Farkas Gábor, Kiss Ákos, Végh Zoltán másodéves Média design szakos hallgatók a fenti témában, kifejezetten erre az alkalomra, valamint helyszínre készítenek installációt.

Az installáció, valamint a stúdióbeszélgetés is a szombat délelőtti élő adásban lesz először látható. A délelőtti műsor vendégeivel – köztük a média design szakos csapattal is - a két műsorvezető, Sipos Szilvia és Bősze Ádám fog beszélgetni. A csapat múlt héten volt felmérni a helyszínt, majd ezt követően már neki is láttak a munkának. A stúdió-bejárásról készült képeket itt találjátok.

Aki tehát nem akar lemaradni a „premierről”, mindenképpen kapcsoljon október 22-én, szombaton 10:00-kor az MTV m1-es csatornájára!
A Magyar Televízió Liszt 200 tematikus napjának további műsorairól itt találtok információt.

 

2011. 10. 18.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kiemelkedő szakemberekkel találkozhattak a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói, oktatói és dolgozói egy zártkörű előadás és panelbeszélgetés keretén belül a METU Infopark kampuszán...

asutalálkozócsemp

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kieme …

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj velünk Selmecig” programját. A programhoz bármely hazai egyetem, bármely szakos egyetemi hallgatója, oktatója és dolgozója szabadon csatlakozhat! A régi selmeci Alma Materhez (ma Szlovákia, Selmecbánya; szlovákul Banská Štiavnica, németül Schemnitz, magyarul gyakran csak Selmec) még gyakran érkeztek gyalog a diákok, hogy megkezdhessék tanulmányaikat...

selmecigcsemp

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj vel&u …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindítja Szenior Akadémiáját, amely 2024. november 7-én veszi kezdetét...

akademiacsemp

Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindí …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...