Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Wartburg | Budapesti Metropolitan Egyetem

Wartburg

Végzett hallgatónk filmje a Kusturica Fesztiválon


A szerb filmek mellett magyar, bolgár, kínai, orosz és mexikói filmeket is bemutatnak a kilencedik Kustendorf szerbiai film- és zenei fesztiválon január 22. és 27. között – olvasható Emir Kusturica szerb filmrendező fesztiváljának honlapján.

A legfőbb díjakért – az Arany-, az Ezüst- és a Bronztojásért – tizenhét film indul. Magyarországot Borbás Dávid: Wartburg című rövidfilmje képviseli. Dávid tavaly végzett Mozgóképművész mesterszakunkon, az alkotás a vizsgafilmje.

A Wartburg történetében mozifilmekből készültek fel a balek postarablók, majd saját Wartburggal mentek rabolni, de a tököli börtön előtt lerobbant a kocsi. Végleg. De hogyan jutott el a két tisztességes családapa a postarablásig? A film egy 2010-ben megtörtént abszurd és tragikus postarablás történetét meséli el.

Az alkotásokról háromtagú nemzetközi zsűri dönt, azt azonban egyelőre nem közölték, hogy kik alkotják a bizottságot. Díjazzák a legjobb operatőrt is. A fényképezésért járó Vilko Filac-díjat – amely az Underground, az Arizonai álmodozók és a Cigányok ideje című filmek szlovén operatőréről neveztek el – két szakember ítéli oda.

A filmvetítések mellett az utóbbi évek legjobb filmjeinek készítői előadásokat is tartanak.

Forrás: librarius.hu



2016. 01. 05.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kiemelkedő szakemberekkel találkozhattak a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói, oktatói és dolgozói egy zártkörű előadás és panelbeszélgetés keretén belül a METU Infopark kampuszán...

asutalálkozócsemp

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kieme …

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj velünk Selmecig” programját. A programhoz bármely hazai egyetem, bármely szakos egyetemi hallgatója, oktatója és dolgozója szabadon csatlakozhat! A régi selmeci Alma Materhez (ma Szlovákia, Selmecbánya; szlovákul Banská Štiavnica, németül Schemnitz, magyarul gyakran csak Selmec) még gyakran érkeztek gyalog a diákok, hogy megkezdhessék tanulmányaikat...

selmecigcsemp

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj vel&u …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindítja Szenior Akadémiáját, amely 2024. november 7-én veszi kezdetét...

akademiacsemp

Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindí …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...