Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Nemzetközi pályázaton értek el 1. helyezést Építőművész MA hallgatóink | Budapesti Metropolitan Egyetem

Nemzetközi pályázaton értek el 1. helyezést Építőművész MA hallgatóink

A 4X4 nevű, kínai szervezésű pályázaton - melyet meghívásos alapon rendeznek évek óta - a Budapesti Metropolitan Egyetem Építőművész MA hallgatóinak sikerült elnyernie az első helyet. 

 

 Hallgatóink oklevele

 

A hallgatók – Manhertz Ingrid és Szurduk Dóra – alapképzésüket Környezetkultúra BA szakon végezték és jelenleg mesterképzésen tanulnak. 

   

Manhertz Ingrid és Szurduk Dóra

 

Oktatójuk, Pintér Márton, az Environmental Design szak szakvezetője, együttműködésével egy sikeres online prezentáció után, melyen a zsűri kínai egyetemek professzoraiból állt, bizonyultak a legjobbnak versenyben. 

 

Hallgatóink pályázatának célja és központi témafelvetése az volt, hogy hogyan tudják Dajoun városát turisztikai célponttá, egy „fenntartható paradicsommá” alakítani. Mindezt úgy, hogy a már meglévő, épített környezethez alkalmazkodva hozzanak létre olyan új létesítményeket, amelyek megfelelnek a 21. századi elvárásoknak. 



Hallgatóink tablói

 

Ezúton is gratulálunk, ehhez a kiemelkedő sikerhez hallgatóinknak és a közreműködő oktatóknak! 

2021. 11. 15.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
Művészet
Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában látogatható.

nananana

Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a vesz …

Művészet
Művészet
Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intézetben rendezte meg őszi konferenciáját.

ökológiacsempe

Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intéz …

Művészet
Művészet
Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett részt a Kutatók Éjszakája országos eseménysorozatában, amely szeptember 27-28-án került megrendezésre...

elsokutatócsemp

Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett rés …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...