Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility METU hallgatók készítettek vírusfilmeket Kocsis Ágnes Éden című filmjéhez | Budapesti Metropolitan Egyetem

METU hallgatók készítettek vírusfilmeket Kocsis Ágnes Éden című filmjéhez

Kocsis Ágnes, rendezőnő Éden című magyar-román-belga koprodukcióban készült filmjét május 27-én mutatták be a hazai mozikban. 

A film főszereplője egy harmincas éveiben járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern világgal jár – vegyszerek, rádióhullámok, szennyezett levegő, elektromágneses terek - ezért teljes elszigeteltségben él. 

A film világpremierje a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon volt a tavalyi év során, de a járványhelyzet miatt egészen mostanáig kellett várni, hogy a nagyközönség is megnézhesse. 

A filmhez a METU Képalkotás szakjának, Mozgókép és médiaismeret szakirányon tanuló, hallgatói egy felhívás keretében vírusfilmeket készítettek Kocsis Ágnes filmjéhez. A szakmai gyakorlatként elismert projektmunka során a fiatal alkotókból álló csapat a rendezőnővel, Kocsis Ágnessel, dolgozott együtt, aki gyakorlatvezetőként segítette az ötletek fejlesztését és elkészült filmek megvalósítását. 

A két film megalkotásában több évfolyamról és szakról vettek részt hallgatók, így elmondható, hogy szakokon és évfolyamokon átívelő csapatmunka volt.  

Ezúton is gratulálunk az alkotóknak! 

 

A CÁPA 


  • Főszereplő:  A CÁPA 
  • Rendezte: Tóth Gergő 
  • Fényképezte: Boós Gergő  
  • Hangmérnök: Bálizs Vendel  
  • Kellékes: Ney Gábor, Viszokai Kristóf  
  • Transzport: Ney Gábor 


 

ÉDEN Vírusfilm 


  • Szereplők: Hetényi Máté, Kelemen Zsuzsanna 
  • Rendezte - Sztepanov Márkó 
  • Fényképezte - Boós Gergő  
  • Vágó - Boós Gergő  
  • Hangmérnök - Tóth Gergő  
  • Rendezőasszisztens - Salamon Georgina, Faddi Lilla 
  • Világosítók - Viszokai Kristóf, Bálizs Vendel 
  • Transzport - Ney Gábor 


2021. 06. 03.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
Művészet
Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában látogatható.

nananana

Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a vesz …

Művészet
Művészet
Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intézetben rendezte meg őszi konferenciáját.

ökológiacsempe

Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intéz …

Művészet
Művészet
Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett részt a Kutatók Éjszakája országos eseménysorozatában, amely szeptember 27-28-án került megrendezésre...

elsokutatócsemp

Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett rés …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...