Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll verseny | Budapesti Metropolitan Egyetem

XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll verseny

XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll verseny a Budapesti Metropolitan Egyetem szervezésében

2023. május 26-án XI. alkalommal rendezte meg a Budapesti Metropolitan Egyetem az Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyt Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. A rangos szakmai verseny megszervezésében a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete stratégiai partnerként vett részt.

A rendezvény mottója idén: „Értéket képviselünk”, fókuszban pedig a „Budapest 150” emlékév és a Budapesten található világörökségek voltak. Az esemény fővédnöke Vargha Tamás,  Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese volt.

Az esemény célja a hazai kulturális értékek megőrzése, védelme és megismertetése itthon és a határon túli magyar fiatalok körében. A  többek között Szászrégenből, Beregszászról, Kolozsvárról és számos hazai városból nevezett csapatok olyan témákban mérték össze tudásukat, mint a diplomáciai, sport, egyházi és katonai protokoll. Az eseményen Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora köszöntötte a versenyző csapatokat és a szakmai résztvevőket.

A protokollversenyt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata nyerte, míg második helyen a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma csapata végzett. A dobogó harmadik helyét holtversenyben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának csapatai foglalhatták el.

A Magyar Protokollosok Országos Egyesülete ez alkalommal is különdíjat ajánlott fel annak a csapatnak, akik állami és diplomáciai protokoll témában a legjobban teljesítettek. Idén ezt az elismerést a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem kolozsvári karának csapata vehette át.

A fődíjakon kívül számos különdíj átadására is sor került, melyet az esemény támogatói ajánlottak fel.

A versenyzők munkáját egy hétfős zsűri értékelte, amelynek tagjai Laczkó Rita, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének elnöke, a Belügyminisztérium Nemzetközi Főosztályának Protokoll és szervezési vezetője; Poremba Andrea, a Magyar Nemzeti Bank vezető protokoll szakértője;   Prof. Dr. Vasa László, a Budapesti Metropolitan Egyetem Tudományos és Innovációs rektorhelyettese; Koncz Sándor ezredes, a katonai protokoll igazgatóság igazgatója, valamint Kótai Erika miniszteri főtanácsadó, korábbi protokollfőnök volt.

A zsűri elnöke Ambrus Jenő nagykövet, miniszteri főtanácsadó, korábbi állami protokollfőnök volt.

A verseny házigazdája és moderátora Gáspár Ágnes, a METU Protokoll-szaktanácsadó és rendezvényszervező szakirány vezetője volt.

Szívből gratulálunk minden díjazottnak!

2023. 06. 14.

Galéria

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
Művészet
Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában látogatható.

nananana

Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a vesz …

Művészet
Művészet
Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intézetben rendezte meg őszi konferenciáját.

ökológiacsempe

Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intéz …

Művészet
Művészet
Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett részt a Kutatók Éjszakája országos eseménysorozatában, amely szeptember 27-28-án került megrendezésre...

elsokutatócsemp

Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett rés …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...