Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Állatmesék | Budapesti Metropolitan Egyetem

Állatmesék

Az Opla. Projekt - amelyet Gál Krisztián és Korolovszky Anna grafikusművészek jegyeznek - a hazai művészeti iskolák számára meghirdetett Állatmesék című plakátpályázatára hat művészeti oktatási intézményből több mint 200 pályamű érkezett.

„Ez a kiállítás egy újabb állomás projektjeink sorában és egy újabb lépés, hogy közösen népszerűsítsük és életben tartsuk ezt az utcákról galériákba kényszerült, kreatív grafikai nyelvet, melyet plakátos gondolkodásnak vagy plakátművészetnek nevezünk.”

A pályázók feladata az volt, hogy szabadon válogatva állatmeséket, állatos közmondásokat, vicceket dolgozzanak fel, alakítsanak képpé, tömörítsenek plakáttá. Megtartva az eredeti művek mondanivalóját, tanítását, fricskáját, poénját, ahogyan az emberi tulajdonságokkal felruházott állatokon és élethelyzeteken keresztül közölték a szerzők vagy éppen a néphagyomány. Az egyetlen megkötés, hogy álló, 50x70 cm-es felületben kellett gondolkodniuk az alkotóknak.

A legjobb 24 pályamű január 6. - március 6. között látható a Szimpla Kert Koncerttermében. Büszkék vagyunk rá, hogy a huszonnégy kiállításra kerülő plakátból tizenkettő METU-s alkotó munkája.


Kiállító METU-sok:
Bátyi Vivien: Mouse/Mouth, Icsa Vivien: Hattyú, Kiss Virág: Állatmese 2, Kratochvil Sándor: Zsákbamacska, Lőrinczy Laura: Pigment, Nagy Yvett: Rákapott, mint medve, Pál Antónia: Pislog mint hal a szatyorban, Sipos Fanni: Ló négyláb, Tálas Wanda: Minden egér szereti, Turoczi Panka: Sötétben minden tehén 3, Varga-Márfy Milán: Japan, Wirth Georgina: Emberfarkas            

Megnyitó: január 6., hétfő, 19 óra
A tárlatot Simon Attila tervezőgrafikus nyitja meg.
Helyszín: Szimpla Kert, Koncertterem; 1075 Budapest, Kazinczy utca 14.

2020. 01. 03.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kiemelkedő szakemberekkel találkozhattak a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói, oktatói és dolgozói egy zártkörű előadás és panelbeszélgetés keretén belül a METU Infopark kampuszán...

asutalálkozócsemp

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kieme …

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj velünk Selmecig” programját. A programhoz bármely hazai egyetem, bármely szakos egyetemi hallgatója, oktatója és dolgozója szabadon csatlakozhat! A régi selmeci Alma Materhez (ma Szlovákia, Selmecbánya; szlovákul Banská Štiavnica, németül Schemnitz, magyarul gyakran csak Selmec) még gyakran érkeztek gyalog a diákok, hogy megkezdhessék tanulmányaikat...

selmecigcsemp

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj vel&u …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindítja Szenior Akadémiáját, amely 2024. november 7-én veszi kezdetét...

akademiacsemp

Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindí …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...