Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility A METU két óraadó oktatója, valamint alumni hallgatója is díjazott lett a 20. CineFesten | Budapesti Metropolitan Egyetem

A METU két óraadó oktatója, valamint alumni hallgatója is díjazott lett a 20. CineFesten

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Mozgókép Tanszékének két óraadó oktatója, Szilágyi Zsófia és Kardos Sándor, valamint Bartis Bálint, a METU Animáció mesterképzésének alumni hallgatója is díjazott lett a 20. jubileumi CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek díjait 2024. szeptember 14-én adták át.

A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűrije a legjobb nemzetközi filmnek járó díjjal Szilágyi Zsófia Január 2. című alkotását ismerte el. Szilágyi Zsófia nem előszőr részesül nemzetközi elismerésben. Egy nap című filmdrámájának világpremierje a 2018-as cannes-i fesztiválon, az 57. Kritikusok Hete versenyprogramjában volt, ahol elnyerte a FIPRESCI díját. A Január 2. 2024. augusztus 28. és szeptember 7. között megrendezett Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, a Biennale College – Cinema szekcióban, a hazai mozikban pedig 2024. október 3-án kerül bemutatásra a Cirko Film forgalmazásában. 

A CineFest életműdíját a hazai filmszakma egyik legnagyobb kísérletezője, Kardos Sándor kapta. Korábban elnyerte a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, háromszor a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját, 1989-ben az Eldorádóért Európai Filmdíjra jelölték. Több mint harminc játékfilmet fényképezett, rendezőként pedig a világon először készített célfotókamerával játékfilmet. 

Az idén 7. alkalommal a magyar animáció ifjú tehetségének kiosztott Dargay Attila-díjat Bartis Bálint, a METU alumni hallgatója nyerte el. Bartis Bálint erdélyi grafikus és animátor, Grafikai tervezés alapdiplomáját a Partiumi Keresztény Egyetemen végezte el, Animáció mesterdiplomáját 2022-ben szerezte a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Diplomamunkája, amellyel idén a CineFest díját is elnyerte, Lev Tolsztoj „A paraszt és az uborkák” című művének animációs feldolgozása volt. A film három perc hosszúságú és frappáns módon mutatja be a parasztember álmát, amely végül nem teljesedik be. Az animáció a humor mellett az irodalom és a zene kombinációjára épül, amely különleges összhangot teremt a filmben.
Bartis Bálint így köszönte meg az elismerést: „Ez a díj nagy megtiszteltetés számomra, és motivál, hogy folytassam az alkotói munkámat. A METU-n kapott támogatás, valamint a mentorok segítsége, különösen Kiss Melinda, Csáki László, Muhi Klára és Kerestes Szabolcs támogatása nélkül nem sikerült volna ilyen szintre emelni a munkát. A Times New Román zenekar bevonása - akik a film zenéjét kifejezetten erre az alkotásra írták- pedig új dimenziót adott a filmhez, amire különösen büszke vagyok.” 

“Dargay Attila sziporkázó szellemisége a mai napig meghatározó tényező a magyar animációs művészetben, így nagy öröm és megtiszteltetés a METU számára, hogy idén egy nálunk végzett fiatal alkotó vehette át a díjat. A mezőny nagyon erős volt, sok színvonalas alkotás érkezett, a teljes magyar animációs szakma büszke lehet a pályázókra és a jelöltekre.

Bartis Bálint nagyon jó humorérzékkel és kifejező képi gondolkodással közelít a műfajhoz. A Paraszt és az uborkák című filmje klasszikusan sokszínű animációs alkotás, egyesíti magában az irodalom, a zene, a vizuális megjelenítés és nem utolsó sorban a humor kifejező erejét. A film zenéjét a Times New Román együttes kifejezetten erre a célra írta, szoros együttműködésben a rendezővel.nyilatkozott Kiss Melinda animációs tervezőművész, a METU Animáció és Média Design Tanszékének vezetője.

2024. 09. 23.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
Művészet
Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a veszprémi Dubniczay-palotában látogatható.

nananana

Október 6-ig látogatható Tóth Andrej oktatónk veszprémi kiállítása

Tóth Andrej tervezőgrafikus, képzőművész PLAKÁTOK - 20 év című kiállítása a vesz …

Művészet
Művészet
Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intézetben rendezte meg őszi konferenciáját.

ökológiacsempe

Az ökológia és a művészetek kapcsolatáról tartott konferenciát a METU

A METU Művészeti és Kreatívipari Kara 2024. szeptember 12-13-án, a Francia Intéz …

Művészet
Művészet
Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett részt a Kutatók Éjszakája országos eseménysorozatában, amely szeptember 27-28-án került megrendezésre...

elsokutatócsemp

Első alkalommal csatlakozott a METU a Kutatók Éjszakájához

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) 2024-ben első alkalommal vett rés …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...