Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility 73. Cannes-i Filmfesztivál | Budapesti Metropolitan Egyetem

73. Cannes-i Filmfesztivál

Beleznai Márk Képalkotás szakunk mozgóképkultúra és média szakirányának végzős hallgatója. Másodévben készült Agapé című vizsgafilmjét meghívták a 73. Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation válogatásába, mely a filmes egyetemek legjobbjait vonultatja fel. 

A 16 perces alkotásban Kornél, a tizenéves filmőrült és Hanna, a kissé elvarázsolt negyvenes egyedülálló nő találkoznak. Aztán pár nap múlva találkoznak még egyszer, és lassan ráébrednek, hogy több közös van bennük, mint gondolták. A két, elsőre eltérő személyiség között hasonló múltbeli élményeik miatt – vagy éppen azok ellenére – egy valószínűtlen kapcsolat kezd kialakulni. A főszerepekben Gryllus Dorka, Kenéz Henrik Ágoston és Egri-Rónay Benjamin láthatók. 

1998 óta megrendezésre kerülő Cinefondation programba a világ filmes képzést nyújtó egyetemeinek hallgatói nevezhetik diploma- és vizsgafilmjeiket. Évente több mint 2000 alkotás érkezik be, melyből a zsűri a programba 15-20 filmet válogat be és a legjobb hármat díjjazza a fesztivál során. A tavalyi, 2019-es válogatásban Moldovai Katalin Mozgóképművész mesterszakunkon 2017 diplomázott hallgatónk Ahogy eddig című diplomafilmje szerepelt.

  


Beleznai Márkkal az értesítés után készítettünk interjút.

Mit jelent számodra, hogy a meghívást nyert a filmed a Cannes-i Filmfesztiválra? 
Nagyon nagy elismerés. Amikor elkészült az Agapé, szűk körben kaptam rá néhány pozitív visszajelzést, aztán beválogatták a Friss Húsra – ez volt az első sokk –, de nem gondoltam volna, hogy a Cinéfondation művészeti vezetőjének is elnyeri a tetszését. Ez egyben egy visszajelzés is, hogy Barna Máté és Kőváry Dani osztálytársaimmal, és Gryllus Dorkával és Kenéz Ágostonnal valami kiemelkedőt raktunk össze.

Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy bekerültél a programba?
Az, hogy ébren vagyok-e. :-) Ezt követte egy átható öröm, aztán az egészbe belekeveredett az aggodalom érzése, mert ekkor még úgy volt, hogy májusban megtartják a fesztivált Cannes-ban, de már megjelentek az első kétkedő hangú cikkek az interneten. Mindez gyors egymásutánban, intenzív öt perc volt. Azóta is ezek az érzések rotálódnak.

Nézted már kikkel szállsz ringbe, ki az, akinek a munkája különösen megérintett?
Ez csak a hivatalos bejelentéskor lesz számomra is nyilvános információ, így nem volt még lehetőségem, de amint tehetem, megnézem majd őket. Az biztos, hogy az 1998 óta bekerült magyar alkotók és kisfilmjeik alapján jó társaságba keveredtem. Ezek közül az Ahogy eddig, a Láthatatlanul és a Provincia című munkák voltak rám nagy hatással.

Megosztod velünk, hogy az idei diplomamunkádról mit lehet tudni? Mik a terveid?
Az idei diplomafilmemet sajnos a járvány miatt nem tudtam leforgatni, így csak forgatókönyvként létezik egyelőre. Egy egymástól elhidegült testvérpárról szól, akiknek váratlanul együtt kell tölteniük pár napot kettesben.

A stáb: Beleznai Márk – rendező (METU); Barna Máté – operatőr (METU); Kőváry Dániel – vágó (METU); Obbágy Máté – zeneszerző
Vezető tanárok: Groó Diana, Csukás Sándor, Szalai Károly, Pacskovszki József

2020. 07. 02.

Hírek

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ismét csatlakozott a globális #ERASMUSDAYS ünnepléshez, amelynek keretében az egyetem Nemzetközi Koordinációs Irodája egy színes, egyhetes programsorozatot szervezett...

erasmusdaysoktóbercsemp

A METU az Erasmus Programot ünnepelte a nemzetközi #ERASMUSDAYS rendezvénysorozat részeként

2024 októberében a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) ism&eacut …

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épületében, ami a Hungarian Innovation Hub-ban különleges eseményre került sor, a Harvard Business School Alumni Angels Association igazgatótanácsának tagjai látogattak el Budapestre...

harvardmetucsempe

A Harvard Business School képviselői látogattak el a METU-ra

Október 19-én a Budapesti Metropolitan Egyetem I. épül …

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – illusztrációs versenyt (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet az alábbiak szerint...

könvyborítócsempe

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖNYVBORÍTÓ KÉSZÍTÉSÉRE

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Green Transition Institute (a továbbiakban: GTI) – a METU és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) közötti együttműködés keretében – ötletpályázatot (a továbbiakban együtt: Pályázat) hirdet a METU fenntarthatósági fejlesztésére az alábbiak szerint...

zöldcampouscsemp

Zöld CAMPUS Ötletpályázat

A Budapesti Metropolitan Egyetemen (a továbbiakban: METU) belül a Gr …

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kiemelkedő szakemberekkel találkozhattak a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói, oktatói és dolgozói egy zártkörű előadás és panelbeszélgetés keretén belül a METU Infopark kampuszán...

asutalálkozócsemp

Globálisan elismert felsőoktatási szakemberekkel találkozhattak a METU polgárai az egyetem partnerségének köszönhetően

A felsőoktatás világában nemzetközileg elismert, kieme …

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj velünk Selmecig” programját. A programhoz bármely hazai egyetem, bármely szakos egyetemi hallgatója, oktatója és dolgozója szabadon csatlakozhat! A régi selmeci Alma Materhez (ma Szlovákia, Selmecbánya; szlovákul Banská Štiavnica, németül Schemnitz, magyarul gyakran csak Selmec) még gyakran érkeztek gyalog a diákok, hogy megkezdhessék tanulmányaikat...

selmecigcsemp

Sétálj velünk Selmecig!

A Soproni Egyetem országosan meghirdeti „Sétálj vel&u …

Művészet
HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb game jam-e, a HunJam. A program szerint az iparági szereplők és az egyetemek szakirányú hallgatói közösen alkotnak csapatokat és a rendezvény 48 órája alatt együtt fejlesztenek játékokat...

hunjam2024csemep

HunJam 2024

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyo …

Művészet
KommunikációTurizmusÜzlet
Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindítja Szenior Akadémiáját, amely 2024. november 7-én veszi kezdetét...

akademiacsemp

Indul a METU Szenior Akadémia

A Budapesti Metropolitan Egyetem örömmel bejelenti, hogy elindí …

KommunikációTurizmusÜzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...